Chapter 1.

Azt hinnéd, király, hogy a szüleid sztárok, pedig nem... Kissebb koromban örültem neki, de most... Ha úgy van le se szarnak, meg se kérdik " Mi van veled lányom? ", semmi... Apu szokott  velem talán foglalkozni két turné között, de anyu... Van olyan, hogy fél évig nem látom és ráadásul, mikor nincsenek itthon, akkor nekem kell gondoskodni a dögjeikről Femme-éről és Crow-ról...
Ez is egy förtelmes hétfő lesz, érzem. Miközben kómásan keltem fel, vagy ezerszer elmormoltam magamban: Utálom az iskolát..., Nem akarok iskolába menni..., Tököm az iskolába..., Nem akarok senkinek jópofizni, mikor kurvára mást érzek, mint amit mondok...  Végül is sikerült elkészülnöm időben, és még kajálni is volt időm, zsír... Épp a bakancsomat húztam fel, mikor kopogtattak, majd az illető belépett. Még mindig a fűzőmmel szórakoztam, amikor megéreztem Alex illatát mögöttem és úgy köszöntött, hogy rácsapott a fenekemre és közben elnyújtva mondta a nevem.
- Hülye barom... - motyogtam nevetve, már megszoktam, hogy ilyen hogy is mondjam... perverz.
- Áhh szóval jól hallom, hogy nem is kell egy fuvar a suliig és inkább gyalog mész... Pedig szívesen elfuvaroztalak volna a mocival, de ha nem hát nem... Én nem erőltetem...
- Tudod, hogy hogy értettem nem? Amúgy neked is jobb reggelt! - öleltem meg, viszonozta ölelésem, majd eltolt magától.
- Hol a táskád? El fogunk késni húgi...
- A helyén, légyszíves hozd le, de rohadtul nincs kedvem menni és mosolyogni a suliban...
- Lesz egy meglepetésem, de ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek és nem ellenkezel!
- Oké, de mondd el... - kérleltem, de tudtam, hogy fölösleges.
- Nem. -  felment a lépcsőn egyenesen a szobámba és hallottam ahogy kutakodik - Hallod Rox! Hol is van az a bizonyos hely? Mert sehol sem találom... Áhh megvan! - felvettem a bőr dzsekimet és a háti táskámat, majd megvártam amíg Alex kimegy az ajtón és bezártam, zsebre vágtam a kulcsot és megfordultam, Alex az apja (!!!) motorjának dőlve várt.
- Apád tudja, hogy itt jampiskodsz a motorjával? - kérdeztem nevetve.
- Nem tűnik fel, hogy ugyan ott van ahol a tied? Amúgy mikor is jönnek haza?
- Nem tudom, asszem' 1 hónap múlva... - vontam meg a vállam - De jó, már csak egy hónapot kell kibírnom egyedül ebben a házban... - majd felültem a motorra. Ő is felült és még hátra fordult.
- Mi lenne akkor, hogy ameddig turnéznak az ősök, addig oda költöznél hozzánk? És akkor te sem és én sem lennénk egyedül... - nézett rám reménykedve.
- Hát nem is tudom, de a dögökkel mi lesz? Miért nem költözöl inkább ide te? - berúgta a motort.
- Ezt akarod? - bólintottam és a fejembe húztam a bukósisakot - Hát jó... - és ő is azt tette amit én. Át karoltam és elindultunk...

~

Beültünk az 1. órára, ami töri volt, mérhetetlenül utáltam a törit, de Alex legalább élvezte. Mikor kicsöngettek Alex kiviharzott a teremből azzal a címszóval, hogy "gyere", s én követtem egészen a parkolóig, ahol felült a motorra és azt várta, hogy én is így tegyek, de csak néztem rá.
- Gyerünk, 1 napba még te sem halsz bele... Na gyere... - tette zsebre a kezét.
- Hát jó. De most már rohadtul kíváncsi vagyok, hogy mi az a meglepetés.
- Ha fel is ülnél mögém és nem csak néznél bambán előbb megtudnád. - szó nélkül felültem mögé és elindultunk a... belvárosba? Mit akar ott? Nem utaztunk sokat, mert viszonylag elég közel van, de annál inkább szét fagytam a motoron. Mikor megérkeztünk egy tetováló szalon előtt leparkolt és segített leszállni, mert tudta, hogy nem fogok tudni egyedül leszállni, szánalmas vagyok, nem de? Hát de! Miközben a leszállás bukásmentes volt, nem engedte el a kezem és úgy sétáltunk be a szalonba. Oda ment a pult mögött álló szét tetovált, nőhöz és valamit még beszéltek, majd oda jött hozzám.
- Mire készülsz? - kérdeztem mosolyogva.
- Hát nem egyértelmű? Tetováltatni.
- Ez lett volna a meglepetés?
- Aha, miért nem elég jó? Lógunk a suliból és végignézheted, hogy hogyan készül az első tetoválásom.
- És nekem ebbe mi a jó?
- Hát hogy itt vagy velem. - kijött egy nő szólni, hogy mehetünk, én követtem. Felfeküdt arra az ágyra (?) és egy kopasz 30-as éveiben járó férfi elkezdett dolgozni. Lefertőtlenítette Alex mellkasát, majd feltette a sablont, kiöntötte a festéket egy kissebb kupakba és beindította a tetováló gépet. Alex megfogta a kezem és rémülten rámnézett
- Na mi van macsókám? Csak nem félsz? - nevettem, és egy kicsit ellazult. A tetováló bácsi Alexra nézett.
- Először húzok egy kis vonalat, hogy tudd mégis milyen lesz, rendben?
- Oké. - az első vonalvonás után.
- Na? Nem is olyan vészes igaz? - mosolygott Joe - megnéztem a kabátján a névcédulát- és elkezdett dolgozni Al beleegyezésével. Mindvégig fogta a kezem és mosolygott, a fájdalom ellenére is. Szeretem ezt a hülyét, félre értés ne tessék, nem vagyunk együtt és nem is hiszem, hogy leszünk. Kis korom óta ismerem őt. Rezgett a telefonom Casey SMS-t írt, hogy mégis hol a francba vagyunk?! Az elő órán még látott minket, de utána már nem. Nem írtam vissza neki, majd felhívom.  Joe végzett Alex tetoválásával, elmondta, hogy hogyan, mennyi ideig kell rá odafigyelni, majd befóliázta és Alex fizetett, majd elmentünk moziba, de én bealudtam a filmen (látszott mennyire érdekelt), Alex hazavitt és innentől már nem emlékszem semmire, de reggel szinte lesokkolt a tudat, hogy…